Málagai kirándulás és harc az elemekkel

Sziasztok!

Hmmm... Január 23-a van, ismét Spanyolországban vagyok, Magyarországon töltöttem 3,5 hetet, amely a karácsonyi ünneplés után nagyrészt a tanulásból és a beadandók gyártásából állt... Mostanra azonban nagyjából túl vagyok mindenen, csütörtökön lesz még  egy üzleti angol vizsgám, aztán kész-passz! :) Február 5-én repülök végleg haza, az utolsó héten Judit is itt lesz velem, már nagyon várom! :) Blogírásra nem nagyon volt időm, de ettől függetlenül már régen megfogadtam magamnak, hogy mindent el fogok mondani - és mivel makacs vagyok, mint az öszvér az ilyen dolgokban... -, meg is fogom tenni, tartson, ameddig tartson. Szóval vegyük csak fel azt a régen elvesztett fonalat, és csapjunk bele az egymást követő 3 andalúziai utam közül az elsőbe, illetve annak leírásába, hogy mi minden történt, amíg kedves látogatóim itt voltak velem 1 héten keresztül.

Éppen, hogy csak elmentek a szüleim, máris újabb látogatás elé néztem, ezúttal Viki és Gergő ruccant át a - legalábbis akkor még ezt képzeltük - napsütötte Spanyolországba. Később az időjárás úgy gondolta, hogy megtréfál minket, és a mindeddig - a granadai hétvégémet leszámítva - itteni tartózkodásom talán leghidegebb és mindenképpen a legesősebb időszakát produkálta. Ennyit a folyamatos ömlengésemről, hogy gyertek ide, majd meglátjátok milyen meleg lesz... És 1 hete valóban még rövidgatyában jártam délután... Na, de ennyi elég a panaszkodásból, hiszen így is egy csodálatos hét volt, legalábbis szerintem. Remélem, egyetértetek velem...:)

Szóval a péntek hajnali negyed 6-os lefekvés után frissen és üdén - hogyan máshogy? :) - érkeztem meg a reptérre 13.45-kor, majd meglepődve tapasztaltam, hogy kivételesen pontos volt a repülőgép, sőt, már 20 perce leszálltak. Beszéltem Apuval telefonon egy 5 percet, leraktam, megírtam az sms-t Vikinek, hogy itt várom őket, és ebben a pillanatban meg is jelentek. Istenem, úgy örültem nektek, hogy azt nem lehet elmondani! :) És ez messze nem csak annak köszönhető. hogy jó pár dolgot kihoztatok nekem, köztük egy üveg pálinkát, amellyel már 2-re nőtt a készletem. (Megjegyzem, azóta már konvergál az egyhez...)

Szombat-vasárnapra terveztük a málagai kiruccanást, a neten akartam megvenni a jegyeket, de valamiért a kártyámmal nem lehetett fizetni, pedig hát ez MasterCard, és pl. Angliából már rendeltem könyvet vele. Hálisten Alinának volt santanderes kártyája, azzal megvettük, és kp-ban odaadtuk neki az összeget.

Mivel nagyon éhesek voltak először kajálni mentünk, és mivel kedvenc amerikai reggeliőhelyem pont szembe van a hellyel, ahol kinyomtattuk a buszjegyeket, erre esett a választás. Így legalább végre megállapíthatom, hogy a Buddy Holly's-ban nem csak a palacsinta isteni, hanem életem egyik legjobb hamburgerjét is itt ettem. De tényleg, valami mennyei, van benne hús, saláta, hagyma, sajt, saláta, tükörtojás... És óriási, Gergő boldogult vele villa és kés nélkül, nekünk azonban szükségünk volt hozzájuk. A pincér-szakács srác pedig annyira aranyos volt. Egyszer már találkoztam vele az utcán, még amikor a legelején lakást kerestem, és térképpel elsétáltam az étterem előtt, ő meg megkérdezte, hogy eltévedtem-e, meg segíthet-e. Most is óriási mosollyal jött oda hozzánk, és amikor közöltem vele, hogy mit kérünk, elrikkantotta, hogy muy bien, muy rico, ami annyit tesz, hogy nagyon jó, nagyon finom. Később hozott még nekünk valami pikáns speckó szószt, amit a kruplihoz raktunk, hát nekem nagyon bejött. Beszélgettem vele, kérdezte, hogy honnan való vagyok, mit tanulok, meddig leszek itt, kik a barátaim, akik velem vannak. Ez lesz az, ami rémesen fog hiányozni Spanyolországból. Az emberek kedvessége. Hogyha bemész valahova és eszel vagy veszel valamit, a 90%-uk olyan kedves, hogy egy nagy mosollyal jössz ki utána. Ja, és még mondta, hogy hoz utána chuchachót (bár ennyi idő távlatából már nem vagyok biztos benne, hogy tényleg ez volt az a szó...). Én persze nem értettem, hogy mit jelent, de mondta, hogy majd ő megmutatja. Valami gumicukorszerűség volt. Ez persze önmagában nem nagy cucc, még csak nem is volt különösebben jó, de ez is olyan apró figyelmesség, ami nagyon jól esik az embernek.

Ezután elmentünk egyet sétálni Alcalában, végigjártuk a főbb nevezetességeket. Aznap még szép idő volt, jó, este már persze kellett a pulcsi, de hát végülis október vége felé közeledtünk. Bevásároltunk a másnapi útra, aztán este még elmentünk tapasozni. Másnap fél 8-kor indult Madridból a buszunk Málagára, ami 5 órás felkelést jelentett... Ki is írtam a Facebookra, hogy milyen szórakoztató az Erasmusos élet, egyik nap 5-kor érsz haza egy fiesta után, másnap 5-kor kelsz, hogy leruccanj a tengerpartra...:) Mindegy, lassan már úgyis szakértőnek mondhatom magamnak a bőröndök éjszakai bepakolásában...

Szóval hajnali 5-ös felkelés, gyors szendvicskészítés, majd indulás Madridba. Mondtam már, hogy mennyire élvezetes hajnalban gurulni a bőröndökkel Alcalában, és a különböző "recés" járdákon mennyi hangot ad ki? Na most ezt megfejeltük azzal, hogy 2 bőrönddel gurultunk...:) Negyed 8-ra kiértünk az állomásra, ahol megkezdtük 6 órás buszozásunkat. Láttuk a napfelkeltét az autóbuszból, nagyon szép volt, bár ezt a fénykép lehet, hogy nem tudja visszaadni.

A táj valami eszméletlen volt, véges-végig olajbogyófák, ameddig a szem ellát...

Egy ideig napsütéses időnk volt, aztán Málagához közeledve egyre felhősebb lett, az utolsó fél órában pedig elkezdett esni... Így hát az első spanyol esőmért el kellett utaznom az elvileg szárazságáról híres Dél-Spanyolországba... Úgy döntöttünk, hogy taxival megyünk a hostalba, mert esernyőm csak nekem volt. Pedig megírtam, hogy hozzatok...:) Ugyanis előtte megnéztem az időjárás-jelentést, mondjuk sokkal okosabb nem lettem, az egyik mindkét napra esőt mondott, a másik mindkét napra szárazat, a harmadik szombatra mondott esőt, a negyedik vasárnapra... És így igazodjon ki az ember az időjáráson!

Úgyhogy 2 dzseki-1 esernyő aránnyal indultunk neki a városnak. A szállásunk tök jó helyen volt, közel a központhoz. Meglepő módon a Picasso Múzeum előtt óriási sor tekergett, esőben valahogy mindenkinek megjön a kedve a művelődéshez...:) Úgy látszott, senki nem készült az esőre, mindenki a szuvenírshoposoknál kapható esernyővel flangált (mi is vettünk kettőt).

Mi a katedrális felé vettük az irányt. Spanyolországba érkezésem előtt azt gondoltam, hogy a katedrálisok úgy nagy általánosságban tök ugyanolyanok, és semmi értelme az összeset megnézni. Ehhez képest itt mindegyiken csak ámulok, olyan szépek, olyan monumentálisak, vétek kihagyni őket!

Pechünkre az eső még jobban esett, amikor kijöttünk. Minthogy már nagyon éhesek voltunk, nekiálltunk valami kaját keresni. Végülis a McDonaldsban kötüttünk ki, mentségemre legyen mondva, McIbérico-t ettem, amiben manchego (tipikus spanyol sajt) és jamón ibérico (tipikus spanyol sonka) volt. Ilyent otthon mégsem lehet kapni!

És csodák csodájára, mire befejeztük az evést, elállt az eső! Úgyhogy a tengerpart felé vettük az irányt. Útközben átsétáltunk egy parkon, ami tele volt pálmafákkal, gyönyörű virágokkal, szabadban élő papagájokkal. (Úgy látom, errefelé a papagáj olyan, mint otthon a veréb vagy a galamb: mindenhol ott van.)

Eljutott a Plaza de Toroshoz. Na, melyikünk a hitelesebb bika?

Majd pedig végre a tengerpart! Nagyon tetszett a strand, ott is voltak pálmák. Egyébként is a tenger mindig kihozza belőlem az 5 évest, muszáj rögtön lerohannom hozzá, és csak állni, elveszni abban a végtelen kékben, hallgatni a hullámok megnyugtató hangját... Szerintem nincs ennél jobb a világon.

Másnap reggel sokáig aludtunk, mert hát őszintén ránk fért...:) Ismét esőre ébredtünk, de hálisten mire elindultunk, addigra elállt, sőt még a nap is kisütött. Úgyhogy irány a strand, mert hát ki kell használni, amíg szép idő van,. Persze mondanom sem kell, mire én átöltöztem a kabinban a parton, addigra elbújt a napocska a felhők mögé, majd a szél is elkezdett fújni... Szóval végülis csak sípcsontig belemenés lett a dologból. De legalább fürdőruhában! :)

A strandot egyébként Malaguetának hívják, mint azt egy felirat is mutatja a parton. És akár látszik, akár nem, én bizony ott állok az "u" betűben. :)

Elmaradhatatlan kajás fényképeim következnek: valenciai és orosz saláta... Nyami!

Ezután nekiindultunk megmászni az emelkedőt, ahol Giralfo vára található. Nem mondom, hogy könnyű menet volt, pedig a sok gyalogláshoz lassan már hozzászoktam utazásaim során. De a kilátás... Na az minden verejtékcseppet megért. A nap is kisütött, így valami lélegzetelállító panoráma tárult elénk a tengerre és a városra, a katedrálisra, a bikaviadal-arénára...

Ezután a másik vár, az Alcazaba felé vettük az irányt, amely egy mór várkastély, Málaga egykori muzulmán kormányzóinak palotaerődje volt. Ez sokkal jobb állapotban volt, mint a Gibralfaro vára.

Tele volt lépcsőkkel, vízelvezető csatornákkal, virágos teraszokkal... Nekünk nagyon tetszett!

Elmentünk hot-dogot enni. Apropó hot-dog... Szerintem erről még nem meséltem ebben a blogban. Pedig nagyon vicces. Véleményem szerint a spanyol az egyetlen nemzet, amely lefordítja - SZÓ SZERINT! - ezt az angol szót, és a spanyol tulajdnosú helyeken nem hot-dogot vehetsz, hanem perro calientét... Nem normálisak! :) Mintha mi otthon forró kutyát kérnénk az Ikeában... Ennél már csak szórakoztatóbb, amikor ellátják egy kicsinyítőképzővel, azaz perrito caliente lesz belőle. Egy forró kutyácskát kérek, por favor! Imádom őket! :)

Visszasétáltunk a hostalba összeszedni a cuccainkat, találkoztunk az olasz tulajjal, aki nagyon kedves és szimpatikus volt. Aztán elgurultunk az állomásra, útközben megálltunk a Dunkin' Coffee-ban feltankolni kávéból. Már nem emlékszem, hogy Barcelona környéken említést tettem-e erről a cégről, én ugyanis ott találkoztam vele először. (Noha azóta már felfedeztem egyet Madridban a Puerta de Sol mellett is!) Isteni finom fánkjaik vannak, a lehető legkülönbözőbb töltelékekkel és cukormázzal, az ember csak rájuk néz és csorog a nyála...:) (Egyébként például Németországban Dunkin' Donutnak hívják, poénkodtunk Franzival, hogy biztos azért lett itt coffee, mert azt egyszerűbben ejtik ki a spanyolok...) Na szóval, itt megvettük a 12 darabos csomagot a buszútra...:) Íme:

A 6 órás éjszakai buszút rendben volt, bár nem mondom, hogy a legkényelmesebb, de sikerült aludni alatta. Csak ne fájna utána minden porcikád... Persze esett az eső Madridban mondtam, nem baj, fél 6 van, megyünk metróval. Mentünk volna, ha a madridi metró nem 6-kor nyitna... Nem is tudom, mit vártam, ez Spanyolország, nem pedig Budapest, ahol már fél 5-től jár... Szóval maradt a 20-25 perces séta az Atochára, majd 40 perc vonat Alcalába, majd még 20 perc séta haza az addigra már elég tisztességesen eső esőben... 7-fél 8 körül sikerült is ágyba keveredni, én kb. délig aludtam, mert mentem utána angolra Guadalajarába, frissen és üdén! :) Este meg nyelvtanfolyam, utána meg elmentünk hamburgerezni, mert addigra megéheztem már...:)

Hálistenre keddre elállt az eső, így anélkül tehettük meg a szokásos madridi túrát, aminek most már nyugodtan állítom, hogy a szakértője vagyok. Ezt az 1 napos sétát simán lenyomom úgy, mint egy idegenvezető! :) Előtte azonban eggel ismét a Buddy Holly's, ezúttal a mennyei tejszínhabos-csokis palacsinta volt terítéken a kakaóval és a narancslével. Nyami! 

Kezdésnek az Atochán a botanikus kert és a teknősök, majd a Retiro Park, ami így kedd délelőtt meglehetősen kihaltnak tűnt, de azért ez nem von le semmit a bájából. Lassan elkezdtek megjelenni az őszi színek is a fákon.

A folyónál volt egy spanyol apuka egy kislánnyal, olyan aranyosak voltak. A kacsákat nézegették, és az apuka arra tanította a lányt, hogy a színesek a fiúk, a barnák meg a lányok. És utána kérdezgette, hogy ez akkor most melyik, mire a lányka rávágta, hogy chicooo vagy chicaaa...:)

A napocska néha-néha előbukkant - legalább fél percre...:) -, de ettől függetlenül elmondhatjuk, hogy nem főttünk meg a forróságról...

Ezután Puerta de Alcalá, Cibeles tér, Puerta de Sol... Majd a Plaza Mayor felé tartva, éhesen az a remek ötletünk támadt, hogy együnk paellát, mire én rávágtam, hogy láttam egy helyet a sétálóutcán, oda bemehetünk. Nem csak paellájuk volt, hanem fideguájuk is, ami a paella egy tésztával készülő verziója, és főleg Barcelona környékén tipikus. Gigászi méretű adagot kaptunk, nekem nagyon ízlett, de aztán kihozták a számlát... (Nem volt kiírva az ár, ebből már gondolhattunk volna valamit...) Mindegy, a lényeg az, hogy az ár nem publikus...:D

De azt legalább elmondhatjuk, hogy jóllaktunk! :)

A Sol körül a szuvenírboltokban voltunk, Vikiék keresgéltek ajándékokat mindenkinek. Aztán el akartunk menni egy kilátóhoz, amit amiről az interneten olvastunk, de persze be volt zárva...

Ezután vissza Alcalába, mert nekem órám volt 6-kor, amire 6.40-kor sikerült is megérkeznem, de a katalógus pont akkor ért oda, amikor lecsüccsentem a helyemre, legalább az időzítést nem érheti kritika...:)

Másnap a madridi állatkertbe mentünk, aminek örültem, mert még nem jártam ott előtte. Reggeli ezúttal a churreríában volt, isteni finom churros forró, sűrű csokiba mártogatva...:) Szóval Madrid és állatkert. Eléggé a világvégén van még metróval, de nekünk nagyon tetszett. Majdnem 20 euróba kerül, de láttunk delfin-, papagáj-, sólyom- és fókashowt is. Nem kell mondani, a delfinek voltak az abszolút sztárok, hihetetlen mennyire okosak. Vikiék fel voltak szerelkezve a fényképezőgép mellett kamerával is, úgyhogy meg van örökítve minden, ha esetleg érdekel valakit.

Emellett persze még rengeteg más állatot láttunk, szerintem ők voltak a legcukibbak:

Az akváriumban pedig ezek az óriási teknősök voltak a legszebbek szerintem:

Az állatkertben meg fel-alá sétálgatnak a pávák, a büfé környékén is, lenézel magad mellé, és ott egy PÁVA. :D

Én hamarabb hazajöttem, mert fél 7-kor spanyol tanfolyamom volt, erről sikerült most csak 5 percet késnem...:) Vikiák viszont ott maradtak, megnézték a delfineshowt még egyszer, és csináltak fotót a delfinnel, úgy, hogy ott álltak mellette tök közel! Egy igazi delfin mellett! Király, nem?

A legviccesebb meg az, hogy az állatkert környékén elég sok fa van, és ott meg egy hatalmas papagáj-populáció él totál szabadon. Nekünk magyaroknak, ez totál furcsa, de itt tényleg olyanok ezek a madarak, mint otthon a verebek...:)

Este elmentünk tapasozni, ezúttal az Indalóba.

Csütörtökön eredetileg Segovia volt a terv, azonban az időjárás közbeszólt, mert ismét esett az eső és brrrr...milyen hideg volt! Én délelőtt órára mentem, délután Madridba mentünk, még egy kis szuvenírvásárlás, ebéd, majd a palotába akartunk menni, de 17.01-kor értünk oda, és csak 17.00-ig engedték be a látogatókat... Így aztán elnéztünk a Corte Inglésbe, hogy megállapítsuk, hogy az bizony nem a mi árszínvonalunk... :) Mindenesetre Gergőnek sikerült venni egy farmert a H&M-ben.

Nagyon hamar elrepült ez az 1 hét, hirtelen azt vettük észre, hogy mársi péntek van, és megy vissza az a fránya repülő Budapestre. Reggel még búcsúzásképpen ismét elmentünk a Buddy Holly's-ba a palacsintáért, illetve kipróbáltuk az amerikai reggelit is, ami sült krumpli, tükörtojás és bacon. Meg kell, hogy mondjam, ez is mennyei! :) Szóval az 1 hét alatt törzsvásárlók lettünk, nekem az utóbbi időben a pincérnő már az utcán is széles mosollyal köszön...:)

Kimentem velük a reptérre - tényleg, ezek a képek nincsenek meg, pedig szükségem lenne rájuk, különösen, amikor én a barcelonás, Viki a madridos pólójában van :) -, azonban már én is egy bőrönddel mentem, ugyanis 4 órakor indult az autóbuszom Andalúziába... Tudom, egyeseknek jól megy...:) Ez azonban már egy másik történet, amiről remélhetőleg minél hamarabb elmondok nektek, bár igyekszem kiélvezni azt a kevés időt, ami még hátravan nekem - legalábbis egyenlőre - ebben a csodaszép országban...:)

Sok puszi mindenkinek!

Ami késik, nem múlik...

Hola todos!

Először is óriási bocsánatkérés, hogy csak most írok, de egyszerűen nem volt egy szabad másodpercem sem. Az elmúlt hónap valószínűleg életem eddigi legmozgalmasabb hónapja volt, imádtam minden percét!
Most lassan elkezdődik a nagy hajtás, főleg az otthoni dolgok miatt, elég necces lesz megírni a sok lehetetlen témájú beadandót, de azért majd próbálkozom vele... Remélem, hogy mindent meg tudok majd oldani, de már most látom, hogy nem lesz sétagalopp...

De egyenlőre beszéljünk inkább vidámabb témákról. Valahol ott hagytam abba, hogy megjöttem Barcelonából, és megjöttek a szüleim. Nos, dióhéjban az azóta történtek: Madrid a szüleimmel, Viki és Gergő 1 hetes látogatása, amelybe 2 nap Málagát is beleiktattunk, majd azon a napon, amikor elmentek, én 5 napra Andalúziába mentem (Córdoba, Sevilla és Cádiz), majd ezután 2 nap Alcalában, majd egy hétvége Granadában az ESN-nel (az Erasmusos diákszervvel) és 55 Erasmusos diáktársammal, végül pedig szerdától Julcsi volt itt a barátjával, Tomival. Hú, hát ezt még leírni is sok volt, nemhogy átélni! :)

Anyuéknak nagyon tetszett Segovia. Ezen egyébként nem csodálkozom, én is teljesen el voltam ájulva tőle anno. Nekem sokkal jobban tetszett, mint Toledo, a római vízvezetékről pedig már a szeptemberi blogomban is ódákat zengtem, úgyhogy ettől most megkímélném a tisztelt olvasóközönséget...:)

Szombat délelőtt otthon voltunk, Anyu csinált karfiollevest, hogy az milyen isteni finom volt... Szavakkal nem kifejezhető. Nem olyan bonyolult megcsinálni, de magamnak lusta vagyok ilyesmiket készíteni. Délután pedig Madridba mentünk, hiszen az kihagyhatatlan. A Parque del Buen Retiro még mindig gyönyörű volt, még mindig voltak rózsák a Rózsakertben, még mindig arany világa van az összes ott lakó kacsának, még mindig csillog a víz a XIII. Alfonso király emlékműve előtti tavon.

A meglepetés a park Puerta de Alcalához közeli végén ért minket egy hömpölygő embertömeg formájában. A 15M mozgalom globális nagyvállalat-ellenes tüntetésébe csöppentünk be. Bevallom, én érdekes találtam, lelkesen fényképeztem meg videóztam, meg próbáltam elolvasni és megérteni a feliratokat, de Anyu egy kicsit megijedt, úgyhogy nem maradtunk sokáig. Illetve hát nem maradtunk volna, de a demonstráció az egész Paseo del Prado-n folyt. Utóbb kiderült, hogy a Puerta de Solra tartottak, ott volt a gyűlés helye este. Ha jól emlékszem azt olvastam, hogy Madridban 800 ezer ember volt kinn (sok más országban és városban is volt ilyen megmozdulás). Hozzá kell tennem, hogy teljesen békések voltak, nem maszkos randalízókra kell gondolni, mint sokszor otthon...

Ezután a Museo Reina Sofíaba mentünk, ami nagyon közel van az Atochához, szombat este ingyenes a belépés, és fő látnivalóként Picasso egyik leghíresebb képével, a Guernicával büszkélkedhet. Ezt a békés baszk kisvárost a németek bombázták le a spanyol polgárháborúban, ami az egész világon nagy felháborodást keltett. Ez volt a történelem első szőnyegbombázása, amely nem egy konkrét katonai célpontra irányul, hanem célja az adott terület teljes megsemmisítése. A spanyol kormány rendelte Picassótól a világkiállításra. A festő kikötötte, hogy a kép csak akkor kerülhet vissza Spanyolországba, ha végét ér a diktatúra, így csak 1981-től látható itt.

Valami kimondhatatlan érzés volt ott állni a festmény előtt. A méretei is lenyűgözőek, betölti a termet, sokáig el tudsz állni előtte, és vizsgálni a részleteit. Aki ismer, tudja, hogy a rajzórák sosem képezték a részét a szívem csücskének, így már-már szégyenletesen kevés a művtöri tudásom. Igaz, én ezért a színvonal nélküli oktatást és a rajztanár személyét okolom. Mert ahogy ott álltam a festmény előtt, az jutott az eszembe, hogy ez az óra érdekes is lehetett volna! (Talán nem kellett volna leragadni hájas, pucér nők megfestésénél, valamint aztán ezek elemzésénél. Bocsi Rubens, de sosem csíptem a képeidet.) Szóval csak álltam, és bámultam a képet a maga tökéletességében, és átéreztem az iszonyatot, a borzadályt, azt, hogy milyen hirtelen és mennyire céltalanul véget ért sok ezer ember élete. Mindezt Picasso számomra teljesen szürreális stílusában. Valósággal fejbe kólintott a dolog. Mindig fogékonyan érintett az ilyesmi, sosem tudtam közönyösen gondolni a tömegmészárlásokra, de ugyanakkor mindig többet akartam tudni róluk, meg akarom érteni, hogy miért történetek, mert az, hogy megértjük, az első lépés az úton, hogy soha többet ne kövessenek el ilyet.

Fél 8 körül indultunk haza Alcalába, hazafelé még elmentünk tapasozni, mert olyan nem lehet, hogy anélkül menjenek haza. Először az Indálóba akartam vinni őket, de az tele volt (szombat este...), hálisten a Paraiso de tapasban találtunk egy, azaz egy darab üres asztalt. Itt vagyunk mi :)

Másnap elmentünk a katedrálisba misére. Fél 12-kor a gyerekmise van, ami egyrészt a gitáros énekek miatt tetszik, aminek könnyű a szövege, és előtte megtanítják őket, így én is tudok énekelni, másrészt a prédikáció is a gyerekekhez szól, más szóval pont az én spanyol nyelvtudásomnak megfelelő a szint…J De tényleg, tök jó érzés volt érteni a 90%-át! És ráadásul egyet is értettem az atyával, ami megint csak nem mindig fordul elő velem… Az a történet volt, amikor a farizeusok – azért, hogy lehetőleg bajba keverjék -  megkérdezték Jézust, hogy akkor most kell-e adózni a császárnak, Jézus pedig azt felelte, hogy adjátok meg a császárnak, ami a császáré, Istennek pedig, ami az Istené. A pap interaktív prédikációt tartott (emlékeztetett István atya otthoni fél 10-es miséire, csak ott a nyelvi szöveget kicsit mindig kisebbeknek valónak tartom, ezért is szeretek jobban menni a 11-esre, ami nagyon jó mindig, viszont mint már említettem, Spanyolországban a gyerek verzió pont nekem való). A gyerekek kimentek, és különböző táblákra írtak fel, hogy mit kell megadniuk a szüleiknek, a barátaiknak, a tanáraiknak és persze Jézusnak. Jelentkeztek, kimentek és felírták. Az atya pedig szinte mindegyiknek tudta a nevét, mosolygott rájuk és megdicsérte őket. Igen, valahogy így lehet a gyerekeket ott tartani a misén. Nem azzal, hogy fenyegetőzünk, hogyha nem lesztek, akkor majd a pokolra kerültök a csúnya, gonosz ördög mellé. Nagyon jó érzés látni, amikor valaki a kereszténység legfontosabb tanítását, a szeretetet sugározza felénk. A prédikáció lényege pedig gyakorlatilag az volt, hogyha mindenkinek azt adod, ami jár neki, akkor boldog leszel, ami Isten végső célja velünk. Az énekek is nagyon tetszettek, a gyerekek csillogó szemmel énekelték, hogy ma ünnep van („fiesta”), minden vasárnap az van, mert minden vasárnap Istennel találkozunk.

Délután Apuval Madridba mentünk (természetesen csak a karfiolleves után! :D), Anyu Alcalában maradt, mert fájt a lába, itt sétált egy kicsit, majd elkezdte olvasni a Coelho könyvemet. Tényleg, nem is kérdeztem tőled, hogy sikerült-e befejezned, és hogy tetszett. Na majd holnap Skype-on...:)

Szóval Madrid: a Puerta de Sol-on kezdtünk, végre lett fényképem Madrid jelképével, a macival:

Voltunk a piacon, ízelítőképpen néhány "apró" sonkácska:

A Plaza Mayor érintésével eljutottunk a királyi palota mellé, ahol előbb még megnéztük a katedrálist, ami nagyon tetszett.

Megnéztük – kívülről – a királyi palotát.

Majd, a mellette lévő parkban éppen leültünk volna megenni a szendvicseinket, csak éppen Apu otthon felejtette őket… Mi lenne velünk nélküled, Anyu? J Szerencsére Apu a citromos sörrel figyelmesebben bánt, így legalább szomjasak nem maradtunk…J

5-re visszaigyekeztünk a Prado Múzeumhoz, ugyanis az vasárnap 5 és 8 között mindenkinek ingyenes. (Nekem egyébként diákkal előtte is az lenne.) Ez megint fantasztikus élmény volt, sok ember volt benn, de akkora a múzeum, hogy nem tűnik fel mennyien vannak. Bele sem merek gondolni, mennyit érhetnek összesen az ott kiállított műalkotások… Természetesen ennyi idő alatt nem lehet mindent végignézni, de nem is ez volt a célunk. Művtöri tudásom hiányában Apura bíztam magam („bármi, csak ne Rubens és a kövér nők!” felkiáltással), a múzeumban kapott térkép és eligazító segítségével ő választotta ki, hogy miket néztünk meg.

2 festményt szeretnék kiemelni. Az egyik Goyának az a képe, amelyiken Szaturnusz éppen felfalja az egyik gyermekét. Valamelyik más tárgyból tanultam anno, hogy Szaturnusz azt a jövendölést kapta, hogy egyik gyermeke fogja megdönteni a hatalmát, ezért módszeresen felfalta az összeset. Jupiter azonban anyja, Cibeles segítségével megmenekült, így később a jóslat beteljesült. Amikor utánakerestem az interneten, olvastam, hogy Goya az ebédlőjében tartotta az a képet, hát, szó a szó, biztos, hogy jó étvággyal lehetett mellette enni... Vannak, aki rémisztőnek tartják, de engem, fogalmam sincs miért, engem inkább felvillanyoz ez a kép...:)

A másik képet Bosch festette, Gyönyörük kertje a címe. Be kell, hogy valljam, előtte még sosem hallottam a festő nevét, ami így utólag nagy hibának tűnik. A stílus alapján biztosan nem gondolnék arra, hogy 1500 körül festették. 3 részből áll a festmény: a Paradicsom, a Gyönyörök kertje és a Pokol. Igazából a személyes megtekintést tudom mindenkinek javasolni, simán el lehet 5-10 percet tölteni a kép, minden részlete érdekes, valamelyik humoros, valamelyik ijesztő.

Megint fél 8-kor körül mentünk haza Alcalába, hazafelé még vettünk elvitelre churrost, ugyanis ezt is muszáj kipróbálni itt! :) Tök aranyos volt a román srác, aki a churrost sütötte, beszélgettem vele, hogy 9 éve van itt, meg ő is kérdezte, hogy én mit csinálok itt. És a szokásos 7 helyett 5 churrost adott! :)

Hétfő a búcsúzkodás napja volt, aminek nem nagyon örültünk, de hát tudtuk, hogy nem tart örökké ez a hét. Úgy éreztem, hogy jól érezték magukat itt, és később ők is megerősítettek ebben. Kimondhatatlanul jó érzés volt újra látni őket! :) És őszintén megvallom, az egy hét kényeztetés sem ártott, kimosták a ruháidat, az ágyneműdet, főztek, mosogattak rád, rendet raktak... Megjegyzem, a lakás még sosem volt - és szomorú megérzésem azt súgja, hogy sosem lesz - olyan rendezett és tiszta, mint amikor Anyu itt volt. Elég rossz hír, ha az lakásban én vagyok a legrendezettebb ember, márpedig ez nálunk így van...

Szóval hétfőn elbúcsúztunk, én nem mentem ki velük a reptérre, mert órám volt. Az alcalái pályaudvaron találkoztam Fernandóval, akit már régen láttam. Nála is itt volt éppen a barátnője Svájből, szóval ő is happy volt. :) És megint sikerült kiakasztanom azzal, hogy az almákon található matricát nem dobom ki a kukába, hanem felragasztom a kezem ügyébe eső legközelebbi tárgyra... Nem értem, ez miért olyan nagy probléma, de valamiért mindenki őrültnek tart miatta...:)

Kedden hívtak a lányok bulizni, szívesen mentem volna velük, mert már ezer éve nem láttam őket, de még nem éreztem magam teljesen egészségesnek. Csütörtökön azonban már muszáj volt mennem, gyötörtek az elvonási tünetek! :)

Az estét azoban a Creperiában, egy francia helyen kezdtük Franzival, ahol 16 euróért teljes francia menüt kínáltak. Isteni finom dolgokat ettem és ittam, szóval végül így utólag nem sajnálom rá a pénzt, egyszer egy ilyent is ki kellett próbálni. 2 spanyol, egy férfi és egy nő ült le mellénk, szóval még spanyolokkal is beszélgettünk, akik kedvesek és szimpatikusak voltak. A francia Erasmusos lányok, Annais, Marion és Astrid segédkeztek az étel elkészítésében és felszolgálásában. Volt többféle paté, isteni finom francia sajtok, egy tésztás töltött dolog, francia rakott krumpli, desszertnek pedig a világ legegyszerűbb, de legfinomabb dolga, körte csokoládéval leöntve. És természetesen francia vörösbor, cidra és egy érdekes rövidital emésztéshez, ami jégkásás állagú volt, és kiskanállal kellett enni. Íme egy-két kép ízelítőként:

Franzi utána hazament, én meg csatlakoztam a többiekhez a Panaderiában (az 1 eurós chupitós hely a Calle Mayoron). Annyira jó volt újra látni őket! :) Örülök, hogy sikerült kialakítani egy ilyen jó baráti társaságot, és még az Oktoberfest idején megfogadtuk, hogy nyáron meglátogatjuk egymást. Íme a bizonyíték:

Először elmentünk a Gabannába, aztán a Trabiba bulizni. Elkereszteltük magunkat az éjszaka királynőinek („Reinas de la noche”)…J Negyed 6-kor mentem haza, még írtam egy sms-t Vikinek, hogy gondolom, már fenn vannak, hiszen 10 körül indul a repülő Pestről, és hogy megyek ki eléjük a reptérre. Úgyhogy 11-kor felkeltem, és mentem Madridba, hogy egy újabb csodaszép hét kezdődjön, de ezt már spanyolországi életem egy újabb fejezetében fogom megosztani veletek...:)

Sok puszi!