Ami késik, nem múlik...

Hola todos!

Először is óriási bocsánatkérés, hogy csak most írok, de egyszerűen nem volt egy szabad másodpercem sem. Az elmúlt hónap valószínűleg életem eddigi legmozgalmasabb hónapja volt, imádtam minden percét!
Most lassan elkezdődik a nagy hajtás, főleg az otthoni dolgok miatt, elég necces lesz megírni a sok lehetetlen témájú beadandót, de azért majd próbálkozom vele... Remélem, hogy mindent meg tudok majd oldani, de már most látom, hogy nem lesz sétagalopp...

De egyenlőre beszéljünk inkább vidámabb témákról. Valahol ott hagytam abba, hogy megjöttem Barcelonából, és megjöttek a szüleim. Nos, dióhéjban az azóta történtek: Madrid a szüleimmel, Viki és Gergő 1 hetes látogatása, amelybe 2 nap Málagát is beleiktattunk, majd azon a napon, amikor elmentek, én 5 napra Andalúziába mentem (Córdoba, Sevilla és Cádiz), majd ezután 2 nap Alcalában, majd egy hétvége Granadában az ESN-nel (az Erasmusos diákszervvel) és 55 Erasmusos diáktársammal, végül pedig szerdától Julcsi volt itt a barátjával, Tomival. Hú, hát ezt még leírni is sok volt, nemhogy átélni! :)

Anyuéknak nagyon tetszett Segovia. Ezen egyébként nem csodálkozom, én is teljesen el voltam ájulva tőle anno. Nekem sokkal jobban tetszett, mint Toledo, a római vízvezetékről pedig már a szeptemberi blogomban is ódákat zengtem, úgyhogy ettől most megkímélném a tisztelt olvasóközönséget...:)

Szombat délelőtt otthon voltunk, Anyu csinált karfiollevest, hogy az milyen isteni finom volt... Szavakkal nem kifejezhető. Nem olyan bonyolult megcsinálni, de magamnak lusta vagyok ilyesmiket készíteni. Délután pedig Madridba mentünk, hiszen az kihagyhatatlan. A Parque del Buen Retiro még mindig gyönyörű volt, még mindig voltak rózsák a Rózsakertben, még mindig arany világa van az összes ott lakó kacsának, még mindig csillog a víz a XIII. Alfonso király emlékműve előtti tavon.

A meglepetés a park Puerta de Alcalához közeli végén ért minket egy hömpölygő embertömeg formájában. A 15M mozgalom globális nagyvállalat-ellenes tüntetésébe csöppentünk be. Bevallom, én érdekes találtam, lelkesen fényképeztem meg videóztam, meg próbáltam elolvasni és megérteni a feliratokat, de Anyu egy kicsit megijedt, úgyhogy nem maradtunk sokáig. Illetve hát nem maradtunk volna, de a demonstráció az egész Paseo del Prado-n folyt. Utóbb kiderült, hogy a Puerta de Solra tartottak, ott volt a gyűlés helye este. Ha jól emlékszem azt olvastam, hogy Madridban 800 ezer ember volt kinn (sok más országban és városban is volt ilyen megmozdulás). Hozzá kell tennem, hogy teljesen békések voltak, nem maszkos randalízókra kell gondolni, mint sokszor otthon...

Ezután a Museo Reina Sofíaba mentünk, ami nagyon közel van az Atochához, szombat este ingyenes a belépés, és fő látnivalóként Picasso egyik leghíresebb képével, a Guernicával büszkélkedhet. Ezt a békés baszk kisvárost a németek bombázták le a spanyol polgárháborúban, ami az egész világon nagy felháborodást keltett. Ez volt a történelem első szőnyegbombázása, amely nem egy konkrét katonai célpontra irányul, hanem célja az adott terület teljes megsemmisítése. A spanyol kormány rendelte Picassótól a világkiállításra. A festő kikötötte, hogy a kép csak akkor kerülhet vissza Spanyolországba, ha végét ér a diktatúra, így csak 1981-től látható itt.

Valami kimondhatatlan érzés volt ott állni a festmény előtt. A méretei is lenyűgözőek, betölti a termet, sokáig el tudsz állni előtte, és vizsgálni a részleteit. Aki ismer, tudja, hogy a rajzórák sosem képezték a részét a szívem csücskének, így már-már szégyenletesen kevés a művtöri tudásom. Igaz, én ezért a színvonal nélküli oktatást és a rajztanár személyét okolom. Mert ahogy ott álltam a festmény előtt, az jutott az eszembe, hogy ez az óra érdekes is lehetett volna! (Talán nem kellett volna leragadni hájas, pucér nők megfestésénél, valamint aztán ezek elemzésénél. Bocsi Rubens, de sosem csíptem a képeidet.) Szóval csak álltam, és bámultam a képet a maga tökéletességében, és átéreztem az iszonyatot, a borzadályt, azt, hogy milyen hirtelen és mennyire céltalanul véget ért sok ezer ember élete. Mindezt Picasso számomra teljesen szürreális stílusában. Valósággal fejbe kólintott a dolog. Mindig fogékonyan érintett az ilyesmi, sosem tudtam közönyösen gondolni a tömegmészárlásokra, de ugyanakkor mindig többet akartam tudni róluk, meg akarom érteni, hogy miért történetek, mert az, hogy megértjük, az első lépés az úton, hogy soha többet ne kövessenek el ilyet.

Fél 8 körül indultunk haza Alcalába, hazafelé még elmentünk tapasozni, mert olyan nem lehet, hogy anélkül menjenek haza. Először az Indálóba akartam vinni őket, de az tele volt (szombat este...), hálisten a Paraiso de tapasban találtunk egy, azaz egy darab üres asztalt. Itt vagyunk mi :)

Másnap elmentünk a katedrálisba misére. Fél 12-kor a gyerekmise van, ami egyrészt a gitáros énekek miatt tetszik, aminek könnyű a szövege, és előtte megtanítják őket, így én is tudok énekelni, másrészt a prédikáció is a gyerekekhez szól, más szóval pont az én spanyol nyelvtudásomnak megfelelő a szint…J De tényleg, tök jó érzés volt érteni a 90%-át! És ráadásul egyet is értettem az atyával, ami megint csak nem mindig fordul elő velem… Az a történet volt, amikor a farizeusok – azért, hogy lehetőleg bajba keverjék -  megkérdezték Jézust, hogy akkor most kell-e adózni a császárnak, Jézus pedig azt felelte, hogy adjátok meg a császárnak, ami a császáré, Istennek pedig, ami az Istené. A pap interaktív prédikációt tartott (emlékeztetett István atya otthoni fél 10-es miséire, csak ott a nyelvi szöveget kicsit mindig kisebbeknek valónak tartom, ezért is szeretek jobban menni a 11-esre, ami nagyon jó mindig, viszont mint már említettem, Spanyolországban a gyerek verzió pont nekem való). A gyerekek kimentek, és különböző táblákra írtak fel, hogy mit kell megadniuk a szüleiknek, a barátaiknak, a tanáraiknak és persze Jézusnak. Jelentkeztek, kimentek és felírták. Az atya pedig szinte mindegyiknek tudta a nevét, mosolygott rájuk és megdicsérte őket. Igen, valahogy így lehet a gyerekeket ott tartani a misén. Nem azzal, hogy fenyegetőzünk, hogyha nem lesztek, akkor majd a pokolra kerültök a csúnya, gonosz ördög mellé. Nagyon jó érzés látni, amikor valaki a kereszténység legfontosabb tanítását, a szeretetet sugározza felénk. A prédikáció lényege pedig gyakorlatilag az volt, hogyha mindenkinek azt adod, ami jár neki, akkor boldog leszel, ami Isten végső célja velünk. Az énekek is nagyon tetszettek, a gyerekek csillogó szemmel énekelték, hogy ma ünnep van („fiesta”), minden vasárnap az van, mert minden vasárnap Istennel találkozunk.

Délután Apuval Madridba mentünk (természetesen csak a karfiolleves után! :D), Anyu Alcalában maradt, mert fájt a lába, itt sétált egy kicsit, majd elkezdte olvasni a Coelho könyvemet. Tényleg, nem is kérdeztem tőled, hogy sikerült-e befejezned, és hogy tetszett. Na majd holnap Skype-on...:)

Szóval Madrid: a Puerta de Sol-on kezdtünk, végre lett fényképem Madrid jelképével, a macival:

Voltunk a piacon, ízelítőképpen néhány "apró" sonkácska:

A Plaza Mayor érintésével eljutottunk a királyi palota mellé, ahol előbb még megnéztük a katedrálist, ami nagyon tetszett.

Megnéztük – kívülről – a királyi palotát.

Majd, a mellette lévő parkban éppen leültünk volna megenni a szendvicseinket, csak éppen Apu otthon felejtette őket… Mi lenne velünk nélküled, Anyu? J Szerencsére Apu a citromos sörrel figyelmesebben bánt, így legalább szomjasak nem maradtunk…J

5-re visszaigyekeztünk a Prado Múzeumhoz, ugyanis az vasárnap 5 és 8 között mindenkinek ingyenes. (Nekem egyébként diákkal előtte is az lenne.) Ez megint fantasztikus élmény volt, sok ember volt benn, de akkora a múzeum, hogy nem tűnik fel mennyien vannak. Bele sem merek gondolni, mennyit érhetnek összesen az ott kiállított műalkotások… Természetesen ennyi idő alatt nem lehet mindent végignézni, de nem is ez volt a célunk. Művtöri tudásom hiányában Apura bíztam magam („bármi, csak ne Rubens és a kövér nők!” felkiáltással), a múzeumban kapott térkép és eligazító segítségével ő választotta ki, hogy miket néztünk meg.

2 festményt szeretnék kiemelni. Az egyik Goyának az a képe, amelyiken Szaturnusz éppen felfalja az egyik gyermekét. Valamelyik más tárgyból tanultam anno, hogy Szaturnusz azt a jövendölést kapta, hogy egyik gyermeke fogja megdönteni a hatalmát, ezért módszeresen felfalta az összeset. Jupiter azonban anyja, Cibeles segítségével megmenekült, így később a jóslat beteljesült. Amikor utánakerestem az interneten, olvastam, hogy Goya az ebédlőjében tartotta az a képet, hát, szó a szó, biztos, hogy jó étvággyal lehetett mellette enni... Vannak, aki rémisztőnek tartják, de engem, fogalmam sincs miért, engem inkább felvillanyoz ez a kép...:)

A másik képet Bosch festette, Gyönyörük kertje a címe. Be kell, hogy valljam, előtte még sosem hallottam a festő nevét, ami így utólag nagy hibának tűnik. A stílus alapján biztosan nem gondolnék arra, hogy 1500 körül festették. 3 részből áll a festmény: a Paradicsom, a Gyönyörök kertje és a Pokol. Igazából a személyes megtekintést tudom mindenkinek javasolni, simán el lehet 5-10 percet tölteni a kép, minden részlete érdekes, valamelyik humoros, valamelyik ijesztő.

Megint fél 8-kor körül mentünk haza Alcalába, hazafelé még vettünk elvitelre churrost, ugyanis ezt is muszáj kipróbálni itt! :) Tök aranyos volt a román srác, aki a churrost sütötte, beszélgettem vele, hogy 9 éve van itt, meg ő is kérdezte, hogy én mit csinálok itt. És a szokásos 7 helyett 5 churrost adott! :)

Hétfő a búcsúzkodás napja volt, aminek nem nagyon örültünk, de hát tudtuk, hogy nem tart örökké ez a hét. Úgy éreztem, hogy jól érezték magukat itt, és később ők is megerősítettek ebben. Kimondhatatlanul jó érzés volt újra látni őket! :) És őszintén megvallom, az egy hét kényeztetés sem ártott, kimosták a ruháidat, az ágyneműdet, főztek, mosogattak rád, rendet raktak... Megjegyzem, a lakás még sosem volt - és szomorú megérzésem azt súgja, hogy sosem lesz - olyan rendezett és tiszta, mint amikor Anyu itt volt. Elég rossz hír, ha az lakásban én vagyok a legrendezettebb ember, márpedig ez nálunk így van...

Szóval hétfőn elbúcsúztunk, én nem mentem ki velük a reptérre, mert órám volt. Az alcalái pályaudvaron találkoztam Fernandóval, akit már régen láttam. Nála is itt volt éppen a barátnője Svájből, szóval ő is happy volt. :) És megint sikerült kiakasztanom azzal, hogy az almákon található matricát nem dobom ki a kukába, hanem felragasztom a kezem ügyébe eső legközelebbi tárgyra... Nem értem, ez miért olyan nagy probléma, de valamiért mindenki őrültnek tart miatta...:)

Kedden hívtak a lányok bulizni, szívesen mentem volna velük, mert már ezer éve nem láttam őket, de még nem éreztem magam teljesen egészségesnek. Csütörtökön azonban már muszáj volt mennem, gyötörtek az elvonási tünetek! :)

Az estét azoban a Creperiában, egy francia helyen kezdtük Franzival, ahol 16 euróért teljes francia menüt kínáltak. Isteni finom dolgokat ettem és ittam, szóval végül így utólag nem sajnálom rá a pénzt, egyszer egy ilyent is ki kellett próbálni. 2 spanyol, egy férfi és egy nő ült le mellénk, szóval még spanyolokkal is beszélgettünk, akik kedvesek és szimpatikusak voltak. A francia Erasmusos lányok, Annais, Marion és Astrid segédkeztek az étel elkészítésében és felszolgálásában. Volt többféle paté, isteni finom francia sajtok, egy tésztás töltött dolog, francia rakott krumpli, desszertnek pedig a világ legegyszerűbb, de legfinomabb dolga, körte csokoládéval leöntve. És természetesen francia vörösbor, cidra és egy érdekes rövidital emésztéshez, ami jégkásás állagú volt, és kiskanállal kellett enni. Íme egy-két kép ízelítőként:

Franzi utána hazament, én meg csatlakoztam a többiekhez a Panaderiában (az 1 eurós chupitós hely a Calle Mayoron). Annyira jó volt újra látni őket! :) Örülök, hogy sikerült kialakítani egy ilyen jó baráti társaságot, és még az Oktoberfest idején megfogadtuk, hogy nyáron meglátogatjuk egymást. Íme a bizonyíték:

Először elmentünk a Gabannába, aztán a Trabiba bulizni. Elkereszteltük magunkat az éjszaka királynőinek („Reinas de la noche”)…J Negyed 6-kor mentem haza, még írtam egy sms-t Vikinek, hogy gondolom, már fenn vannak, hiszen 10 körül indul a repülő Pestről, és hogy megyek ki eléjük a reptérre. Úgyhogy 11-kor felkeltem, és mentem Madridba, hogy egy újabb csodaszép hét kezdődjön, de ezt már spanyolországi életem egy újabb fejezetében fogom megosztani veletek...:)

Sok puszi!

Barcelona, megjöttek a szüleim, Mercado de El Quijote, avagy egész Alcalá megőrül...:)

Sziasztok!

Először is a legfontosabb: épségben megérkeztek a szüleim kedden, nagyon jó érzés volt őket újra látni. Bár hála a Skype csodájának, nem is nagyon éreztem magam távol tőlük. Ma Segoviában vannak, én nem mentem, mert kicsit náthás vagyok és köhécselek, úgyhogy most éppen egy pihenőnapot tartok. Néha nem is rossz, nem is tudom, mikor volt ilyen utoljára...:) Mondjuk egy kis tanulás sem ártana, az utóbbi 1 hétbe nem sokat foglalkoztam a sulival. (A Külker és az ottani vizsgák és beadandók egyenlőre még csak a távoli rémálmaimban szerepelnek...)

De hogy kronológiai sorrendben haladjunk, kezdjük először a barcelonai hétvégével. Ebben a városban sem csalódtam, csodaszép 4 napot töltöttünk el a katalán fővárosban.

Hajnali 4-kor találkoztunk a jogi karral, taxival mentünk a Barajas reptérre. Az út rövidebb volt, mint amire számítottunk, így aztán 4.20-kor ott voltunk a reptéren, míg a gépünk csak 7.10-kor ment... Csodálatos volt a 3 óra várakozás, különösen úgy, hogy egy percet sem aludtam az éjjel. A repülőút nagyon tetszett, Madridot még sötétben kivilágítva láttuk fentről, aztán egyre világosabb lett, a nap pedig csodálatos, tejszínhabhoz hasonlító felhők között bukkant fel. Leírhatatlanul szép volt, csak a fényképezőgépem persze nem volt közelben. Aztán egyszerre csak megpillantottam magunk alatt a tengert, ekkor már tudtam, hogy mindjárt ott vagyunk.

A reptérről külön busz vitt be minket a központba, a Plaza Espanyán elköszöntünk másik 5 erasmusos sorstársunktól, és mindenki a saját szállása felé vette az irányt. Kb. 20 perc séta után jutottunk el a hostalunkba. Csak 2 után lehetett elfoglalni a szállást, de hálisten megengedték, hogy lepakoljuk a cuccainkat. Elmentünk kajálni valamit, Franzi kávét, én kólát döntöttem magamba, hogy valahogy kibírjuk a napot. Egyébként ezen a napon kb. 2 l kólát sikerült meginnom, ami általában hatott is, úgy 1,5 órát, hogy aztán újra szükségét érezzem egy újabbnak...:)

Ezután bementünk a Plaza Catalunyára metróval, hogy találkozzunk Franzi egyik barátnőjével, Leával. (Egyébként a barcelonai metrót hibáztatom a megfázásomért, az állomást isten bizony fűtik, patakokban folyik rólad a víz, aztán beszállsz a légkondicionált kocsiba, és szétfagysz...) Lea városnézést tartott nekünk az óvárosban, a Barri Góticban. Nagyon jó, hogy ott volt, a kis utcácskákban egyedül biztos nehezebben igazodtunk volna ki. A La Ramblán kezdtük, ez Barcelona híres sétánya, ahol mindent, de tényleg mindent lehet kapni a bőrékszertől a naposcsibéig. Rengeteg ember volt, mindenki nézelődött. Itt van mellette a legjobb barcelonai piac, ami nagyon tetszett. Rengeteg gyümölcs, zöldség, sajtok, kolbászok, halak, rákok...

Itt pedig a barcelonai katedrális:

Elsétáltunk egészen a kikötőig és a tengerpartig. Ezen a napon egyébként annyira nem volt jó idő, felhős volt és a pulcsi sem ártott. De a tenger bármilyen időben az örök szerelmem marad. Bár még kb. 10 perc sétára voltunk a parttól, amint kiértünk a szűk utcácskákból, megcsapott a tengeri levegő semmivel  sem összehasonlítható illata... Vigyázat vele, könnyen függőséget okoz! :)

6 körül visszaindultunk a hostalba. 8 ágyas szobában laktunk, mert Barcelona elég drága város, és csak ez volt megfelelő a pénztárcánknak. Nem volt semmi probléma hálisten, a szobatársaink nem voltak hangosak, simán lehetett aludni éjjel, valamint volt mindenkinek egy kulccsal zárható szekrénye, ahova be tudta pakolni a cuccait, tehát nem kellett attól félni, hogy ellopnak valamit.

Bejelentkeztünk, letusoltunk, és már mentünk is vissza a parthoz, mert Franzi másik barátnőjének, Monának aznap volt a születésnapja, és az apukája elvitt minket vacsorázni. 7-en voltunk, Mona, az apukája és a barátnője, Franzi, Lea, Mona egy másik német barátnője és én. Irtó rendes volt az apukájától, hogy engem is meghívott, lévén még sosem látott. Ennek ellenére a vacsora kissé kínosra sikerült, bár így utólag csak röhögök rajta...:) A kínos érzést nem az okozta, hogy németül folyt a társalgás nagy része, aminek a jó részét nem értettem (pláne, amikor gyorsan beszéltek egymás között...), hanem az, hogy lévén Barcelona egy tengerparti város, tengeri kajákat árusító étterembe mentünk. Én pedig nem vagyok az nagy a tengeri kütyü rajongó, nem eszek meg semmi olyant, aminek a szeme ott van a tányéról, semmi olyant, amiben turkálni kell, legyen az a halszálka vagy a sült csirkecomb csontja, sem olyant, amiben mindenféle szálak állnak ki, mint például a rákocskákból. (És ez utóbbi egyébként annyira így van, hogy rendszeresen 10 perceket töltött a főtt kukorica vagy a mandarin megtisztításával, azoknak a fehér szálaknak semmi funkciójuk nincs, rossz az ízük és beragadnak az ember foga közé.) Nem baj, gondoltam, ha halétterem, biztos lesz tonhal, lazac vagy valami hasonló világos színű hal, amit meg lehet enni. Vagy ha más nem, rántott tintahalkarikát fogok enni, az biztos minden helyen van. Hát így utólag végignézve a közeli éttermek kínálatát, mindenhol volt. Kivéve itt. Csupa polip, rák, kagyló, szálkás hal... Nem baj, életbe lép a B-terv, elvégre biztos van olyan kaja, ami nem tengeri. Bőszen kutatom az étlapot bármi más után, hát se csirke, se pulyka, se sertés, csak bélszín és valami bárány... Jó van, legyen bárány. Kihozzák a húst, hát én ilyen vastag szeletet még nem láttam. (Másik heppem az, hogy a finom hús vékony, nem kell belefulladni a rágásába.) Jól van, kicsit csontos az oldala, nem kell megenni. A másik oldala kicsit zsíros, nem baj, azt sem kell. Nagy nehezen elvágom a speckó késsel, hát nem full rózsaszín a közepe... Fúj... Nem baj Zsófi, egy vadidegen éppen most vett neked egy 13 eurós húst, valahogy meg kell küzdened vele... Hát küzdöttem, küzdöttem, a fele valahogy is ment, de addigra elfogyott a rengeteg saláta és sült krumpli,a mi mellé volt, az meg nem létezik, hogy azt egyedül megeszem. Közben még egy kedves, mosolygós igenlő választ is megeresztettem vendéglátom részére, amikor megkérdezte, hogy ízlik-e a kaja. Mellettem Franzi is hasonlóan szenvedett, ő bélszínt rendelt, de az tök rózsaszín volt. A többieknk ezzel szemben nagyon ízlett, ott tördelték fel a különböző rákokat, nyomták be a kagylót és társait... Majd az este megkoronázásaként felszámoltak olyasmit is a számlánkra, amit nem rendeltünk, szóval végül rendőrök segítségével sikerült elintézni a fizetést. Ez kb. éjfélkot volt, vagyis már 40 órája nem aludtam semmit, szóval én ekkor már csak azzal foglalkoztam, hogy lehetőleg nyitva tartsam a szemeimet... Hát így alakult az első estém Barcelonában...:) Egyébként nem vagyok ennyire finnyás, nagyon sok dolgot megeszek, csak itt valahogy pont összejöttek azok a dolgok, amiket nem bírok elviselni, ha kajáról van szó. Még egy kis édeskömény-gomba kombináció kellett volna, hogy teljes legyen a kép! :D

1 körül hazakeveredtünk, fél 10-ig aludtunk, nagyon ránk fért... Lementünk reggelizni, ugyanis a 17 eurós árban benne volt a reggeli is. Minden nap jól bekajáltam, így ki lehetett spórolni az ebédet, ami nem rossz, mert mint már mondtam, Barcelona meglehetősen drága. Íme egy reggeli termésem, egy péksüti, 2 szelet kenyér, vaj, lekvár, kolbász, müzli, forró csoki, 2 pohár gyümölcslé:

El akartunk menni a Sagrada Familiába, foglaltunk interneten jegyet, mert úgy nem kell kivárni a 2 órás sort, és csak 1,30 euróval drágább, ami ennél az árnál (11,80 diákkal...) igazán nem nagy pluszköltség. Valami azonban nem működött, mert nem kaptunk valami visszaigazoló emailt, így nem tudtunk bemenni, szóval volt egy potyautunk... De legalább kívülről láttuk. A hatalmas sort nem akartuk kivárni, majd másnap megpróbáljuk újra.

Így kicsit módosítottuk a programot, és a Plaza Espanya felé vettük az irányt, hogy megmásszuk a Montjuicot.         Itt töltöttünk végül az egész délutánt, fantasztikus volt, gyönyörű helyeket láttunk.

Itt a Plaza de Espanya:

Elindultunk felfelé, a Katalán Nemzeti Palotáig hálisten mozgólépcsők segítik az ember útját. Engem lenyűgözött ez a rész.

A Montjuic-on találhatók az 1992-es barcelonai olimpia létesítményei. Nekem nagyon nagy élmény volt, ugyanis én imádok mindent, ami az olimpiával kapcsolatos, nekem abban a 2,5 hétben megszűnik a világ, amikor éppen nem nézem a közvetítést, akkor az újságot vagy a netet bújom a hírek és beszámolók után kajtatva. Itt éppen megnyerem a maratont...:)

Ezután egy felvonón mentünk fel a várba, ahonnan meseszép volt a kilátás a városra és a tengerre.

Körbesétáltuk a várat, ismét gyönyörű volt a látvány.

7 körül ereszkedtünk vissza a városba, ahol megnéztük Kolumbusz Kristóf emlékművét.

Ezután találkoztunk Leával és Monával, majd együtt elmentünk megkeresni a táskaboltot, ahol még tegnap Franzi láttott egy jó táskát, és később sem talált olyant, ami jobban tetszett volna neki. Ezt megvettük, majd visszamentünk a Plaza Espanyára, ugyanis esténként zenés fényjátékkal szórakoztatja a népet a Mágikus Szökőkút. Nagyon tetszett, rengeteg ember volt ott.

Ezután még felmentünk az egykor bikaviadal-arénaként, ma bevásárlóközpontként szolgáló épület tetejére, hogy megnézzük a kilátást a térre.

Másnap korán keltünk, mert 9 és 10 óra közötti belépésre foglaltunk az interneten a jegyet a Sagrada Familiába. Mint már írtam, nem egy olcsó mulatság, de aki Barcelonába megy, az egyszerűen nem hagyhatja ki. Valencia után azt mondtam, hogy az a leglenyűgözőbb épületkomplexum, amit láttam, hát most lehet, hogy felül kell bírálnom ezt. Az biztos, hogy ennél csodálatosabb templomot még nem láttam. Gaudí egy zseni volt. És még mindig nincsen kész, valószínűleg 2025-re végeznek vele. Néztünk egy 20 perces filmet a templom építéséről, nagyon érdekes volt. Gaudí gyerekkorában elég beteg volt, ezért nem nagyon mehetett sehova, így szoros kapcsolatot alakított ki a természettel, ami végigkíséri egész munkásságát. A templom belseje például egy erdőre hasonlít, amely "ráborul" az emberre. Többet nem is akarok írni, inkább beszéljenek helyettem a képek.

Miután 3 órát (!) eltöltöttünk itt, a tengerpart felé vettük az irányt, hétfőn ugyanis már irtó meleg volt, és egy kis heverészés a parton sosem árt...:) Lea és Mona is csatlakozott hozzánk. Később Franzival úgy döntöttünk, hogyha már itt vagyunk, akkor fürödni is kell. A víz egyáltalán nem volt hideg, bár sok ellenkeznivalónk nem volt, ugyanis a barcelonai part nem hasonlít a lapos valenciaihoz. Itt 2 lépét tettünk be a vízbe, és már a derekamig csapot fel a hullám, 4 lépés után a vállamig, majd sikeresen be is borított minket. Ekkor leesett nekünk, hogy sokkal egyszerűbb gyorsan lemerülni és úszva küzdeni az elemekkel...:) Nagyon élveztük! :)

Fél 6 felé összeszedtük magunkat, mert még el szerettünk volna menni Gaudí másik remekművéhez, a Park Güellbe. Hálisten itt is voltak mozgólépcsők, így is megszenvedtünk míg feljutottunk a parkhoz. Teljesen szürreális élmény az egész, nagyon tetszett.

Utána megint találkoztunk Leával és Monával, elmentünk tapasozni. Hát itt kicsit más a szisztéma, mint Alcalában, ahol az italhoz ingyen kapod a kaját. Itt fizetsz a kajáért és az italért, és így kb. kétszer többe kerül.

Másnap elmentünk a Camp Nou-hoz, a Barcelona stadionjához. Be végülis nem mentünk, mert 22 euró volt a beugró a stadionba és a múzeumba. Ráadásul én nem is szeretem a Barcelonát... Ha az Anfield Roadról lett volna szó, az persze egészen más lenne...:)

Ezután visszamentünk a belvárosba, vásároltunk egy-két apróságot, isteni finom gyümölcsöt ettünk a piacon, majd visszamentünk a hostalba, felkaptuk a cuccainkat, elmentünk a vasútállomásra, felszálltunk a barcelonai Cercaníára, ami kivitt minket a reptérre, majd átszálltunk a buszra, ami elvitt a 2-es terminálról az 1-esre. A repülőút simán ment, és ismételten gyönyörű volt a kilátás. És ezúttal a fényképezőgépem is nálam volt! :)

Este aludtam egy jót az ágyamban, másnap viszont 9-kor már fel is keltem, feltakarítottam a lakást, meg felszámoltam a szobámban a kuplerájt, ugyanis erősen hasonlított egy bombaövezetre...:) Délután kimentem a szüleim elé a reptérre. Van egy új Cercanía, az Atochán kell átszállni csak, és simán kijutsz a 4-es terminálra. Nagyon praktikus.

Úgy örültem, hogy újra láttam őket! Van egy olyan érzésem, hogy ők is...:) Szerencsére van egy üres szobánk egy franciaággyal a lakásban, szóval van hol elszállásolni őket. Anyu hozott nekem finom diós kalácsot, nyami! :)

Közben Alcalá teljesen felfordult, október 10-én van ugyanis Cervantes születésnapja (aki ebben a városban született), október 12-én pedig nemzeti ünnep, ami épp elég alkalom arra, hogy péntek és szerda között az egész belváros átalakuljon egy óriási piaccá, ahol rengetegféle édességet, halat, kolbászt, sajtot, teát, mézet, lekvárt és egyéb finomságot lehetett venni. Mindenhol szalagok vannak a házak között, az árusok korabeli ruhákat hordanak, sokszor belebotlasz különböző zenélő, maszkos emberekbe. Tiszta őrület az egész, úgy, ahogy van! :) Kedd és szerda este is kinn voltunk. Vettünk háromféle isteni sütit, almás-kivis lekvárt és sötétcsokit, valamint végigkóstoltuk a kolbászokat, halakat, sajtokat és a csokis mandulát...:)
Itt van néhány fénykép az össznépi őrületről...:)

Csütörtökön fél 12-ig volt EU-s órám, utána a szüleim odajöttek elém a sulihoz, és tettünk egy sétát a városban, immár a karneváli forgatag nélkül, napfényben. Nagyon tetszett nekik. Hát igen, nem véletlenül a világörökség része a belváros.

Valamint végre feljutottam velük a katedrális tornyába, ahonnan szép kilátás nyílt a városra.

Szóval egyenlőre minden szép és jó, csak a nátha és a köhögés múljon el jövő hétre, 1 hét múlva ugyanis jön Viki és Gergő! Már alig várom! :)